Anno nemcsak a meztelenséget tiltották, de a fimvásznon megjelenő csók hossza is szabályozva volt. A hollywoodi prűd szabályokat persze folyamatosan megszegték. “A szex könnyű, a szerelem nem!” - mondta Bernardo Bertolucci, az Utolsó tangó Párizsban világhírű rendezője filmje bemutatója után. Az egyik első, úgynevezett erotikus “bezzegmozi” direktora mintha próféta lett volna: a nagy szexuális forradalom, 1968 után szinte nem volt olyan év, hogy ne született volna egy-egy botránykőnek számító alkotás.
Értjük persze Bertolucci mondását, mégis, bizonyos szempontból vitatkoznunk kell vele. A szexualitás ábrázolása a filmvásznon ugyanis sokáig tabunak számított. Míg az irodalomban az ókortól kedzve jelen volt az erotika - szinte minden botrányosnak kikiáltott film irodalmi alapanyagból készült! - addig a mozgókép hazájában 1930 és 1968 között érvényben lévő, úgynevezett Hays-kódex igen szigorú szabályokkal igyekezett megregulázni a filmkészítőket és a nézőket egyaránt, vagyis
tilos volt a meztelenkedés.
Az akkori miniszter tételesen megfogalmazta, hogy mi megengedett, és mit nem szabad megmutatni a vásznon. A ma már leginkább mulatságos "törvényköny" még azt is leírta, hogy mennyi ideig, és milyen pózban lehet csókolózni a filmben, sőt még Mickey és Minnie egér öltözködését is szigorúan szabályozták a Walt Disney-nél. A vérlázítóan prűd szabályzat kimondja: “A házasság és a családi tűzhely szentségét kötelező megóvni. A képeknek tilos azt sugallniuk, hogy az alantas szexuális kapcsolat elfogadott vagy hétköznapi dolog.” Továbbá:
“ A hálószobákat jó ízléssel és tapintattal kell ábrázolni: a vetkőzés vagy a túl szoros testi kapcsolatot bemutató jelenetek kerülendők.”
Ezek mellett “tilos nemi eltévelyedést bemutatni, illetve utalni rá.” És hogy teljes legyen a kép: “A fajkeveredés (nemi kapcsolat ábrázolása fehér és fekete ember között) tilos.”
A korlátozásoknak köszönhetően ekkoriban inkább a sejtetés és az érzékiség hódított, amely nem mutatott sokat, de felkorbácsolta a vágyakat, és nem véletlen, hogy a Végzet Asszonya-karakterek is divatossá váltak.
Lopott csókok, tiltott ölelések
A törvényt viszont azonnal és folyamatosan megszegték. 1941-ben Howard Hughes, a multimilliomos producer fütyült a bírságra, felléptette a kezdő Jane Russellt a Számkivetettben, amely aztán
áthágta az összes érvényben lévő szabályt.
Amikor az érzéki küllemű színésznő megcsókolja a hőst, az ajka úgy halad el a kamera előtt, mintha a nézőknek kínálná fel magát.
A renitens Európa persze nem hagyta magát: az osztrák Hedy Lamarr, a későbbi hollywoodi sztár már
1933-ban - először a mozi történetében - nagy botrányt kavarva ledobta magáról a ruhát az Extázis című német filmben.
A színésznő két rövid jelenetben is meztelenül mutatkozik - egyszer pucéran úszik, máskor pedig fedetlen testtel fut át a fák között -, és ez volt az első hangosfilm, amelyben nyíltan ábrázolták a női gyönyört: premier plánban mutatták a színésznő arcát, miközben orgazmust él át.
Az első meztelen férfira viszont egészen 1980-ig kellett várni: Richard Gere kezdte a pucérkodást az Amerikai dzsigolóban.
Az igazi áttörés azonban az 1960-as évek második felében történt: a mélyben érlelődő társadalmi és szellemi változások, amelyeket az 1968-as diáklázadások koronáztak meg, elérték a mozit is. Az első botrányosnak kikiáltott olasz-francia mozit a mindig is fenegyereknek számító Luis Buñuel rendezte 1967-ben.
A nap szépe - a fiatal Catherine Deneuve-vel - meredek témát feszeget:
a szexuális fantáziát nyilvánosházban kiélő, amúgy “rendes” polgári háttérrel, szolid házassággal bíró asszony története fontos filmes állomás volt.
Idegenek, ha találkoznak
De az igazi áttörést mégiscsak az Utolsó tangó Párizsban jelentette, amely - korszakalkotó alkotásként - hosszú időre megteremtett egy jellegzetes filmtípust: két (vagy több) egymás számára ismeretlen ember váratlanul találkozik,
a találkozásból szenvedélyes - és szerfelett részletesen ábrázolt - szex lesz, és a történet gyakran tragédiába fullad.
Erről szól az 1980-as A postás mindig kétszer csenget, a '81-es A test melege, a '86-os 9 és 1/2 hét ugyanúgy, mint az 1990-es Vad orchideák vagy az 1992-es, Roman Polanski rendezte Keserű méz.
Akkoriban sokan nem voltak elragadtatva az Utolsó tangó rendezőjének nyilatkozatától, aki bevallotta, hogy az alapötlet saját szexuális fantáziájából született:
vajon milyen lehet egy utcán látott gyönyörű, ismeretlen nővel szeretkezni?!
Ez már önmagában is provokatív gondolat volt akkoriban, a főszerepet ráadásul Hollywood legnagyobb ikonja, a Keresztapát éppen befejező Marlon Brando játszotta. A film azóta klaszikussá vált, Brandót és Beroluccit Oscar-díjra jelölték, de az erkölcscsőszök sem tétlenkedtek:
Olaszországban a két színészt és a rendezőt is perbe fogták, és vádat emeltek ellenük Angliában is.
A film a legtöbb országban cenzúrázott formában került a mozikba - nálunk pedig csak a nyolcvanas években mutathatták be. Akárcsak a hetvenes évek talán legkülönlegesebb alkotását,
Az érzékek birodalmát, amely ugyan '76-ban készült, ám hozzánk 1988-ban jutott el.
Oshima Nagisa filmje igaz történeten alapul: 1936-ban egy Abe Szada nevű prostituált minden konvenciót felrúgó szerelmi viszonyt folytat a főnökével, akit végül megfojtott és megcsonkított.
Az érzékek birodalma az első mozi volt, amelyben a szexjeleneteket nem imitálták, sőt az orális szexet is nyíltan ábrázolták a filmben.
A szerelem dalára elindult Emmanuelle…
… ledobva láncait - így szólt a film slágerének magyar változata, de tegyük hozzá: a híres filmben a főszereplő leggyakrabban a ruháit dobta le magáról. Sylvia Kristel holland színésznő neve egybeforrt az 1974-ben bemutatott filmmel, amely ugyancsak irodalmi alapanyagból készült.
Az első Emmanuelle
- amit számtalan folytatás követett - óriási felzúdulást váltott ki, a cenzúra is folyamatosan közbelépett. A nagy tekintélyű Variety magazin úgy vélekedett, hogy az Emmanuelle-sorozat sokat tett a nők egyenejogúsításáért a szex terén. Maga Sylvia Kristel mesélte el, hogy tapsolták meg Japánban a nők azt a jelenetet, amikor az ágyban Emmanuelle veszi át az irányítást.
Kevesebb vihart kavart, mégis érdemes megemlíteni Sylvia Kristel másik híres szerepét a Lady Chatterley szeretőjében. Az 1981-es film megint csak igen neves irodalmi adaptáció, David Herbert Lawrence azonos című és hányatott sorsú regénye alapján készült. Már magát a könyvet is 1928-as megjelenése után
pornográfia vádjával elkobozták,
pedig egyetlen igazi “bűne” volt: főhősnője, az arisztokrata Constance egy egyszerű vadőrben találja meg “a vágy titokzatos tárgyát”.
Ha közös nevezőt szeretnénk találni a '80-as, '90-es évek nagy botrányfilmjei között, nem csak az irodalmi alap lesz az összekötő kapocs. Ezekben a filmekben mind-mind nagy nevek játszanak:
a 9 és 1/2 hétben Kim Basinger és Mickey Rourke; a Tágra zárt szemekben Nicole Kidman és Tom Cruise; a Sztriptízben pedig Demi Moore, aki hihetetlenül nagy gázsit kapott azért, hogy mindent bedobjon és ledobjon.
És isten ments, hogy elfeledkezzünk Michael Douglasről, aki szexis imázsát a Végzetes vonterőben ugyancsak Demi Moore-ral alapozta meg, hogy az 1992-es
Elemi ösztönben Sharon Stone-nak a szó szoros értelmében a csúcsra jusson.
A bugyit nem viselő Sharon Stone persze nem ezért a bizonyos egyetlen, látványos másodpercért lett világhírű az Elemi ösztönben: a Végzet Asszonyát alakító színésznőt a filmben leszbikus vonásokkal ruházták fel, és ezzel ismét megdőlt egy tabu. A másság nyilvánvaló és naturalisztikus ábrázolása polgárjogot nyert a mozivásznon, egyben kiváltotta a melegjogi aktivisták tiltakozását, akik azon háborodtak fel, hogy a Stone által alakított Catherine Tramell biszexuális és történetesen negatív karakter.
Mindezek ellenére, vagy éppen ezért az Elemi ösztön a ’90-es évek egyik legsikeresebb amerikai filmje lett.
Az Éjféli cowboy az első alkotás az 1968-as cenzúrarendszer eltörlése után, amely hollywoodi filmként X-es, azaz csak felnőtt nézőknek szóló besorolást kapott, ugyanakkor az Oscar-díjat is elnyerte. Sok meztelenség nincs John Schlesinger filmjében, de a homoszexualitás témája
mégis kiverte a biztosítékot.
Megjegyzendő, hogy e filmnek köszönhetően vezették be az R-es - szintén csak felnőtteknek szóló - besorolást, miután az X visszavonhatatlanul a pornófilmekkel forrt egybe.
És már itt is vagyunk a jelenben: az Adéle élete és A nimfomániás című filmeknél. Az első Arany Pálmát nyert Cannes-ban, a másik Berlinben aratott óriási sikert vágatlan verziójával. Az első két lány viszonyának a története, a másikban egy hiperszexuális nőé a főszerep.
És mi mással is zárhatnánk a sort, mint az utóbbi évek egyik legnépszerűbb erotikus mozijával, Hollywood legújabb, immár több részesre duzzadt nagy dobásával. E. L. James azonos című bestsellerének filmváltozatát, A szürke ötven árnyalatát 58 ország 9637 vásznán vetítették. Hála a reklámhadjáratnak,
a húszpercnyi szexjáték hírére dőltek a nézők a moziba.
Igaza kell hát adununk annak a neves amerikai színész-rendezőnek, aki minden egyes filmjében „élve boncolta” a férfi és a női testi-lelki kapcsolatokat. Woody Allen szerint ugyanis
"Két dolog fontos az életben. Az egyik a szex, a másik meg egyáltalán nem lényeges".
Forrás:
Kelecsényi László Filmszextétika
Douglas Keesey - Paul Duncan: Erotika a filmben