Történelmi viharokkal vert hazánk számtalan - még romjaiban is lenyűgöző - várat rejt, ahogy számos pompás, vagy épp fényét vesztett kastélyunk árulkodik a magyar nemesség egykori dicső éveiről. Tudod, melyik városokban találhatók az alábbi kastélyok és várak? Teszteld tudásod!
Félreértések szigete - Leszboszon mégsem nők szerették egymást?
Leszbosz Görörgország harmadik legnagyobb szigete, és igazán költői hely. Minden valószínűség szerint itt született a leszbikus vágy szinonimájaként ismert Szapphó, akinek személye és költészete a mai napig heves viták tárgya. Egykori otthona kultikus hellyé vált, melyet a nők közötti szerelemmel szokás összefüggésbe hozni, ám ez a teória most megdőlni látszik. Történészek szerint Leszbosz szigete nem az a hely, aminek hisszük.
Egy BBC-dokumentumfilm szerint Leszbosz szigete valamikor ugyanazt a szerepet töltötte be az ókori Görögországban, amelyet ma Thaiföld a világban. Vagyis az a hely volt, amely szexturizmusáról vált híressé, és ahol a nők állítólag olyan gyönyörűek voltak, hogy a férfiak nem tudtak nekik ellenállni.
Így bár Leszboszt mind a mai napig a női homoszexualitáshoz szokás kapcsolni, történészek szerint
a sziget valójában a férfiak "játszótere" volt, akik egy kis szórakozásra vágytak.
A műsor szakértője, a londoni King's College történésze, Edith Hall professzor szerint Leszboszról az ókorban mindenki tudta, hogy ott születtek a legvonzóbb nők az egész görög világban. Az ókori Görögországban érdekes módon a "leszbikus" szó is azt jelentette még, hogy
"egy nő intim szexuális kapcsolatba kerül - egy férfival".
Leszbosz közelebb volt Törökországhoz, mint Athén, ami szintén csak hozzátett az ott élő nők szexuális vonzerejéhez, hiszen annak ellenére, hogy görögök voltak, mégis keveredett beléjük némi egzotikum. Volt egy kis érdekes akcentusuk, ami már szinte keletiesnek hangzott az athéni polgárok fülének. Közelebb helyezkedtek el Ázsiához, és ennek hatását bizony már érezni lehetett rajtuk.
A híres költőnő, Szapphó Kr. e. 600 körül született Leszbosz szigetén, és ő volt az első ismert nő, aki a más nők iránti szerelmet leírta. Ezért mind az ő neve, mind a szigeté a leszbikusság szinonimájává vált az évek során - annak ellenére, hogy a "leszbikus" szó mai jelentése csak a 19. században vált általánossá.
Leszbosziak a leszbikusok ellen
Néhány éve a sziget lakói vesztesen kerültek ki abból a perből, amelyet azért indítottak, hogy betiltsák az ominózus kifejezés meleg nőkre való alkalmazását - álláspontjuk szerint ugyanis csak nekik van joguk lakóhelyük nevének használatára.
Keresetükben azzal érveltek, hogy a gyakorlat sérti a sziget lakóiank emberi jogait, mivel "megszégyeníti őket az egész világ előtt". Azt szerették volna bírósági úton elérni, hogy a Görög Meleg és Leszbikus Szövetség ne használhassa többé a leszbikus nevet, mert szerintük a sziget lakosainak "pszichológiai és morális megerőszakolását" jelenti, hogy
a melegek kisajátították a sziget nevét.
Az ókori görögöknek az azonos neműek szerelméhez való hozzáállása azonban meglehetősen különbözött a maitól. Mind a női, mind a férfi homoszexualitás akkoriban legalább annyira volt társadalmilag és kulturálisan elfogadott jelenség, mint maga a szexualitás.
„Magát a homoszexualitást az ókori görögök természetesnek találták, és mivel a férfiak között gyakran elterjedt szexuális magatartásforma volt, a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonya sem minősült erkölcstelennek" - állítja a BBC-dokumentumfilm történésze.
A szexualitást arra használták, hogy ennek segítségével törjenek ki családjuk keretei közül, és teremtsék meg saját közösségeiket. És bár Szapphó valóban különleges jelenség volt a maga idejében, ám alapvetően csak saját kora kultúráját és szellemét követte, vagyis
nem nőbe vagy férfiba, hanem emberekbe volt szerelmes.
Leszbikus volt-e egyáltalán Szapphó?
Újonnan felefedezett papirusztekercsek segítségével igyekeznek a tudósok napjainkban újrafogalmazni azt is, mit gondoljunk egyáltalán Szapphóról. Vannak, akik alapvetően megkérdőjelezik az elképzelést, miszerint erotikus költészetének bármi köze lett volna magánéletéhez és szexuális irányultságához.
Semmilyen konkrét bizonyíték nincs ugyanis arra, hogy leszbikus lett volna,
egyedül a fennmaradt munkái alapján feltételezik ezt. Az utóbbi kétezerötszáz évben már számtalan indulatos vitát kavart Szapphó munkája, családi élete, és mindenekelőtt a szexualitása. Az ókorban kifinomult stílusát dicsérték, kortársai inspirációért fordultak hozzá, miközben karikaturisztikus színdarabokban gúnyolták laza erkölcseiért.
A legenda szerint az egyház elégette munkáit.
"Szexéhes kurva, aki saját romlottságának dalát zengi" - állította róla egy teológus.
A bizánci nyelvészek ugyanakkor azon keseregtek, hogy túl kevés írása maradt fenn, a viktoriánus tudósok pedig mindent elkövettek, hogy megfosszák erotikus vonatkozásaitól.
Még ma sem értenek egyet a szakértők abban, hogy verseit csak szűk körben vagy nyilvánosan is előadta-e, és hogy azok a szerelem és házasság intézményének ünneplése vagy felforgatása céljából születtek-e. Utóbbi egy igen kényes tudományos kérdés, mivel Szapphó kiemelt feminista és leszbikus ikonnak számít, és valóságos szellemi háborúk dúlnak személye és szellemi hagyatéka körül.
Nehéz lenne még egy olyan költőt mutatni, aki ilyen aránytalanul nagy szerepet tölt be az irodalomban fennmaradt munkáinak mennyiségéhez képest. Szapphó valójában nem is verseket írt, hanem dalokat, amelyeket a líra nevű hangszer zenei kíséretével adtak elő, és eredetileg ezt jelentette az ókori görögök számára a "lírai".
Fogalmunk sincs, hágy dalnak írta le egyáltalán a szövegét, hiszen a kor szokása szerint ezek a dalok elsősorban szájhagyomány útján terjedtek.
Szapphó pedig valójában korabeli popzenész volt, aki - vélhetőleg - maga adta elő a dalszövegeit.
Ő volt az egyetlen nő, akit az alexandriai könyvtár tudósai beválasztottak az ókor kilenc költőzsenije közé. Arisztotelész pedig azt írta róla:
"tisztelték annak ellenére, hogy nő volt".
Vagyis Szapphó nagyságát az utókor nem a munkái alapján ítéli meg, hanem ahogyan kortársai nyilatkoznak róla. Mintha Homérosztól soha nem olvashattuk volna az Iliászt és az Odüsszeiát, hanem csupán az alapján próbálná őt megítélni a nyugati civilizáció, hogy ismernénk tőle nagyjából kilencvensornyi verstöredéket, valamint azt, mit gondoltak róla a kortársai. Az ókori görögök ugyanis Szapphóról úgy beszéltek, minhta Homérosz női megfelelője lett volna:
Homérosz volt A Költő, és Szapphó A Költőnő.
A pontos születési helye nem biztos, de nagy valószínűséggel a Leszbosz-szigeten található Mitilini. Szapphó hatása mindenesetre máig érezhető a szigeten, mert híre a leszbikus turisták zarándokhelyévé tették Leszboszt.
És a jelen
Mivel azonban Görögország harmadik legnagyobb szigete alig pár kilométerre található a török partoktól, sajátos szerepet szánt neki a történelem a Törökország felől Európába érkező bevándorlási rohamban. A mindössze 1600 négyzetkilométernyi területre napjainkban
migránsok tömege érkezik,
a görög partokat vízi úton elérők közel fele Leszboszon köt ki. És bár a sziget lakói szerint már jó ideje háborús övezetté kellene nyilvánítani lakóhelyüket, mindez egy pillanatra sem lassítja a partjaikat csapkodó migráns-odüsszeiát.
Mi köze van a titokzatos Húsvét-szigetnek a húsvéthoz?
Kevés olyan hely akad, ami izoláltabb a Chilétől 3700 kilométerre, a Csendes-óceánban található földdarabnál, a Húsvét-szigetek furcsa, és minden emberi logikával szembemenő szobrainál pedig kevés misztikusabb látvány található a világon. Vajon mi köze a húsvétoz annak a helynek, ahol se nyúl, se bárány, csak titokzatos moaik ülnek a fűben?
A Húsvét-sziget - vagy ahogy a polinézek nevezeik, Rapa Nui - rejtélyes hangulatot áraszt, és elsősorban elzárt helyzetének köszönhető, hogy épségben sikerült megőriznie azt a több mint kilencszáz darab, 1200-1500 évvel ezelőtt készült, vulkáni kőből faragott titokzatos szobrot,
a moaikat, amelyekről a sziget elhíresült.
Nagyfejű szobrok rejtélyes földje
Ma sem tudjuk pontosan, milyen céllal faragták az őslakók ezeket furcsa szobrokat, amelyek máig az emberi társadalom egyik legmegdöbbentőbb ősi emlékei.
A Húsvét-sziget legfőbb rejtélyéről,
vagyis hogy honnan érkeztek, és miért tűntek el az őslakói, mára sok mindent kiderítettek a tudósok, így a legbizarrabb elméleteket sikerült cáfolni, mindez azonban nem jelenti, hogy nem maradt számos kérdés és ellentmondás, ami még mindig tisztázásra szorul. Az ufókról, Atlantiszról és más elsüllyedt, magasan fejlett civilizációról szóló spekulációkat mindenesetre elfelejthetjük.
Az apró földdarab, amit ma Húsvét-sziget néven ismerünk, Chiléhez tartozik, és nyagyjából félúton található útban Tahiti felé. Vulkánkitörések sorozata nyomán alakult ki a Csendes-óceán közepén, és több millió éven át csak vízimadarak és szitakötők lakták.
Hogy mennyi ideig tartott annak idején az őslakosoknak elérni idáig, nem tudjuk, ahogy azt sem, pontosan miért hagyták el eredeti lakhelyüket. A legenda szerint Hotu Matua király kötötte ki itt először kenuját, és kezdett neki a sziget benépesítésének. Az első telepesek rapanui nyelven úgy hívták a szigetet, Te pito o te henua, ami annyit tesz:
"a Föld köldöke".
A titokzatos sziget rejtélyei
A mai DNS-vizsgálatok azt mutatják, az őslakók nyugat felől érkeztek, a Húsvét-sziget mai lakói azoknak a rettenthetetlen utazókanak a leszármazottai, akik Tajvanból indultak útnak nagyjából 1200-1500 évvel ezelőtt.
Szintén legenda és nem bizonyított tény, hogy eredeti lakóhelyüket lassan elnyelni készült a víz, ezért kellett új hazát keresniük. Az azonban biztosnak látszik, hogy a sziget
első lakói polinézek voltak,
akik nagy hajókkal és számtalan telepessel érkeztek.
Nem világos, a Húsvét-sziget eredeti lakói miért építették szinte kényszeres odaadással és mennyiségben a ma is látható szobrokat, az viszont valószínű, hogy
a moaik okozták végül a bukásukat,
túl sok fát kellett ugyanis kivágniuk ahhoz, hogy a szobrokat szállítani tudják, és ezzel a saját fennmaradásukat tették lehetetlenné.
Régészek a világ minden tájáról találgatják, hogyan volt képes több mint ezer évvel ezelőtt az a pár ezer emberből álló népcsoport arra, hogy a Rano Raraku-hegy speciális, puha vulkanikus kőzetéből a helyszínen kőszerszámokkal kifaragjon, majd a szikláról letörve, farönkök segítségével a helyére szállítson 10-15 méter magas, több tíz tonnás szobrokat.
Becslések szerint egy-egy gigantikus szobor kifaragása 30 férfinak egy évébe telhetett.
A legkorábbi szobrok térdelő férfiakat ábrázoltak, majd később, kb. 1100-tól már egyetlen alak vált uralkodóvá: a stilizált fejű, hosszú fülű férfi figurája, testén - a tetoválás jeleként - aprólékosan kidolgozott mintákkal.
A szobrot az ahut fedő kőlapon állították fel; annak idején a szigeten lakó minden klánnak megvolt a saját ahuja, ahol felállította a maga szobrait.
Az biztos, hogy a moai faragók komoly szaktudású mesteremberek voltak, akik céhekbe tömörültek. A szobrok nem konkrét személyeket ábrázolnak, bár lehetnek rajtuk elemek, amelyek egy-egy törzsfő vonásait hordozzák. De fogalmunk sincs, az alkotásoknak miért ezt a megjelenési formáját választották,
miért ilyen hosszú a fejük, és időnként a nemi szervük is.
Úgy tartják, a szobrok síremlékek lehettek, más elmélet szerint viszont a moaik friss vízforrásokat jelölhettek.
Ami biztos: a legtöbbjük a sziget belseje felé néz, csupán egyetlen szoborcsoport kémleli kitartóan a tengert, de hogy miért, arra a mai napig nincs magyarázat. A szigeten kutató antropológusok az őslakosok írásjeleit sem tudták megfejteni a mai napig.
Darwin annak idején arról írt A fajok eredetében, hogy ha az állatok egy csoportja elszigetelten él és szaporodik, olyan jellegzetes vonásaik alakulnak ki az idők folyamán, amelyek nyomán végül új faj születik belőlük. Talán ez lehetett a helyzet a Húsvét-sziget lakói esetében is, hogy
idővel teljesen sajátos nyelvet, művészetet és hitrendszert alkottak maguknak, és a külsejük is megváltozhatott.
De mi köze a Húsvét-szigetnek a húsvéthoz?
És hogy választ adjunk a címben feltett kérdésre, miszerint mi köze van a Húsvét-szigeteknek a húsvéthoz? Nem több, mint hogy a sziget első európai látogatója, Jacob Roggeveen holland felfedező 1722. április 5-én, éppen
húsvétvasárnap fedezte fel
ezt a Dél-Amerika és Ausztrália között fekvő szigetet, amit - hollandul - Paasch-Eylandnak nevezett el. Ez a név terjedt el tükörfordításban világszerte, és a hivatalos név a Chiléhez csatolás óta spanyol nyelven Isla de Pascua.
A Húsvét-szigeten élők minden bizonnyal tisztában vannak lakóhelyük nemzetközi nevének jelentésével, ők azonban őseik előtt tisztelegve továbbra is Rapa Nuiként emlegetik hazájukat, ami annyit tesz: Nagy Evező.
Agatha Christie: nagy utazás a rejtélyek királynőjével és két híres nyomozójával
Minden idők legismertebb és legnépszerűbb írója, a gyilkos mérgek és az emberi lélek jó ismerője regényeiben az angol vidéki idillt éppoly mesterien elevenítette meg, mint az egzotikus tájak mesés világát. Agatha Christie nemcsak írni, de utazni is szeretett, és míg szereplői karakterét ismerősei jellemvonásaiból gyúrta össze, addig káprázatos helyszíneit utazásaiból merítette. Bejárta a világot, és szinte minden nyaralásából gyilkos történet született.
A kirimi koronázatlan királynője az egész világot beutazta: Dél-Afrikában és Hawaiin szörfdeszkán szelte a hullámokat, hajózott a Níluson, sokszor pihent az egyiptomi piramisok árnyékában, Európát keresztül-kasul körbevonatozta, második, régész férjével több ásatáson is részt vett Irakban és Szíriában, de járt Új-Zélandon és Barbadoson is.
Számos regénye játszódik egzotikus helyszínen, ennek ellenére, ha Agatha Christie nevét halljuk, akkor az idilli angol falvak, városok képe ugrik be elsőre.
A regényekben szereplő vidéket, szállodákat, utcákat legtöbbször létező helyekről mintázta Christie,
ám a népszerű tévésorozatok a turisták óriási hullámait indították útnak, az ő céljuk a lehető legtöbb emlékezetes forgatási helyszínt felkeresni.
Az agyafúrt vénkisasszony és a piperkőc kis belga nyomában
Nagy-Britanniában különösen vonzóak az írónő két világhírű nyomozójához, Miss Marple-höz és Hercule Poirot-hoz köthető helyszínek.
Mind közül az egyik legnépszerűbb Poirot lakóhelye, ami a sorozatban
Whitehaven Mansions
néven szerepel, a valóságban Florin Court a neve, London egyik legszebb art deco alkotása és Charterhouse téren található.
A kilencemeletes épület a mai napig őrzi egykori patináját: a portaszolgálat, a tetőteraszon kialakított, precízen tervezett kert - amely még a rendkívül pedáns Poirot tetszését is elnyerné -, a pincében található úszómedence, szauna és edzőterem igazi luxusházzá teszi a népszerű és ikonikus építményt.
Utunkat Poirot-val folytatva hamarosan a dél-angliai Devonban, a
Burgh Island Hotel impozáns szállodájában
találjuk magunkat, ahol a jól megérdemelt vakációjára elegáns panamakalapjában érkező kis belga detektívünk egy újabb gyilkosság kusza szálaival találja szembe magát. Ez az exkluzív tengerparti szálloda volt ugyanis a Nyaraló gyilkosok forgatási helyszíne, ami a
regényben Jolly Roger Szálloda néven jelenik meg,
míg a filmadaptációban a Sandy Cove Hotel elnevezést kapta.
Az apálykor gyalogosan, dagálykor kizárólag hajóval megközelíthető sziget pazar, 25 szobás szállója napjainkban is eredeti pompájában ragyog. A lenyűgöző Burgh Island Hotel mindig is népszerű volt a hírességek körében: Agatha Christie-n kívül lakott itt már VIII. Edward a szeretőjével, Mrs. Simpsonnal, de nyaralt itt a Beatles is, valamint
Eisenhower és Churchill szintén ezt a szállodát választotta a partraszállás előtti hetek egyeztetéseihez.
A káprázatos helyszínt a filmesek más alkalommal is felhasználták: a Nemezis filmadaptációjának néhány részét ugyancsak a Burgh Island Hotelben forgatták.
A forgatási helyszíneket bejárva a másik fontos úti cél Nether Wallop, ami
St. Mary Meadként szerepelt a Miss Marple-részekben.
A Hampshire megyei falucskát kiváló érzékkel választották ki a filmkészítők: a nádfedeles, vörös téglás épületek a több száz éves templomok, szépen rendben tartott parkok, közterek mind Miss Marple regénybeli varázslatos világát idézik.
És persze ahogy Agatha Christie, úgy Miss Marple is utazik: a
Rejtély az Antillákon című epizódot Barbadoson, a Coral Reef Club szállodában forgatták.
Az írónő maga is nyaralt itt, és éppen ez a szálloda adta az ötletet a krimi megírásához. Bájos, karibi stílusú főépület, helyes bungalók, úszómedence, tengerpart: épp ahogy a regényben.
Ahol minden elkezdődött
Az írónő Agatha Mary Clarissa Miller néven született Torquay-ban. A dél-angliai hangulatos üdülőhely az ő hírneve nélkül is rendkívül népszerű lenne, ezt a tengerparti városkát nevezik ugyanis az Angol Riviérának. A település azonban jó érzékkel épít a rajongókra, és több speciális látnivalót is tartogat számukra.
Az írónő szülővárosában kihagyhatatlan az Agatha Christie Mile - az út, ami végigvisz a híresség
devoni életének főbb helyszínein.
Az All Saints Church-ben keresztelték meg, a látogatók itt megnézhetik Christie eredeti keresztlevelének hiteles másolatát.
Az Ashfield nevű villában töltötte saját bevallása szerinti idilli gyermekkorát, ez a tengerparttól félórányi járásra volt, sajnos az épület helyén már csak egy emléktábla áll.
Torquay-ben a mai napig sok minden szinte pontosan olyan, mint Christie gyermekkorában volt; ilyen a Princess Pier, ahol kiskorában szívesen görkorcsolyázott vagy a
Beacon Cove, a tengerpart, ahol rendszeresen fürdött,
igaz, akkoriban a női és férfi szakasz el volt különítve.
A Pavilonnál kérte meg a kezét első férje, akivel a Grand Hotelben töltötte a nászéjszakát. Az impozáns szállodában a turisták nagy örömére rendszeresen tartanak gyilkos-nyomozós játékokat, és a harmincas-negyvenes éves stílusában megrendezett táncesteket. A helyi golfklub kettős érzést kelthet; Agatha és első férje
nagyon szerettek itt együtt golfozni,
ugyanakkor Archie Christie a későbbi szeretőjével - aki miatt válságba került a házaspár kapcsolata - is rendszeresen eljött ide.
Kihagyhatatlan látnivaló a Torre Abbey, ahol a kiállításon megtekinthetjük Christie írógépét, személyes tárgyait, fényképeit, kedvenc fotelét, kéziratait, a kertben pedig kedvünkre borzonghatunk a regényekben szereplő összes mérgező növény közepette. Agatha szakképzett ápolónőként kiválóan értett a mérgekhez, ezt a tudását használta fel képzeletbeli gyilkosságaihoz.
A város másik híres parkja, a Princess Garden pedig az
ABC-gyilkosságok filmadaptációjából lehet ismerős.
Torquay a leghíresebb szülöttének tiszteletére
minden évben rendez egy fesztivált,
ahol előadásokat, beszélgetéseket tartanak Christie életművével kapcsolatban, de vannak színielőadások és utcai bemutatók is.
Az 1990-es fesztiválon történt meg az, amire egy regényben, novellában sem akadt példa:
találkozott Hercule Poirot és Miss Marple.
A két színészt, Joan Hicksont és David Suchet-t az Orient Express repítette a helyszínre.
Két házasság margójára
Agatha Christie életének legnagyobb rejtélye az a bizonyos tizenegy nap, amikor az egész ország őt kereste. 1926-ban első férje bevallotta neki, hogy viszonyt folytat Nancy Neele-lel, és hogy válni akar, mire az írónő nyomtalanul eltűnt. A rendőrség nagy erőkkel kereste az akkor már ismert szerzőt, többek között
Sir Arthur Conan Doyle-t is bevonták a munkába.
A Sherlock Holmes-történetek atyja médiumhoz fordult, és a vele való konzultáció után azt mondta, a találgatások ellenére az írónő életben van. Igaza lett, Christie a harrogate-i Swan Hydro Hotelben húzta meg magát, ahová férje szeretője nevén jelentkezett be.
A kívül-belül gyönyörű szálló ma Old Swan Hotel néven működik.
A második házassága, amit Max Mallowannel kötött, sokkal boldogabb volt, a pár annak ellenére kitartott egymás mellett, hogy a férj nem mindig volt hűséges. A titkos esküvőt Skóciában tarották az edinburgh-i St. Cuthbert templomban.
Agatha nem akarta, hogy a világ azon csámcsogjon, hogy egy 40 éves elvált, gyermekes nő, aki az anglikán egyház tagja, hozzámegy egy 26 éves katolikus férfihoz. A házassági papírokon az életkorokkal is trükköztek kicsit,
a menyasszonyt 37, a vőlegényt 31 évesként tüntették fel.
A templomban rendszeresen látni jelmezbe öltözött rajongókat, akik a harmincas években divatos ruhákba bújva látogatják meg az ikonikus helyet.
Ahol boldogan élt
Második házasságkötését követően két ház között ingázott, mindkettőben számos regény született. Az egyik a Galmptonhoz közeli, a Dart folyó partján található gyönyörű
Greenway Estate.
Ez a villa nyaralóként funkcionált, itt élt a lánya 2004-ig. A védelem alatt álló csodás műemlékkertet, csónakházat és a nyolc hálószobás házat felújították, így ma már kedvelt turistalátványosság; annál is inkább, mert
a Gloriett a hullának című Poirot-epizódot ezen a helyen forgatták.
A ház alsó szintjén múzeum mutatja be, hogyan töltötte itt a nyarakat az írónő a családjával. Itt van az a Steinway zongora, amin Agatha játszott, szigorúan csak magában, mert
képzett zongorista létére túl szerény volt ahhoz, hogy közönség előtt is fellépjen.
Az írónő kutyájának körömnyomait meghagyták az ajtókon, és számos műtárgyat is megnézhetünk, amiket az írónő és régész férje az utazásaikon gyűjtöttek.
A hidegebb hónapokban a család Wallingfordban élt egészen az írónő haláláig. A Winterbrook ház nem látogatható, csak tábla jelzi, hogy
több mint harminc évig lakott ott Agatha Christie és második férje.
A város a Midsomer gyikosságok című sorozat rajongóinak ismerős lehet, ez szerepel ugyanis Caustonként az egyes epizódokban.
A főtéren, a szűk kis utcákon, a csilingelős ajtajú teázókban, az apró, régi üzletekben jó arra gondolni, hogy Mrs. Mallowan - a helyiek így szólították - mennyire szeretett itt élni. Ennek az egyik oka az volt, hogy a falubeliek tiszteletben tartották
visszahúzódó természetét,
és megértették, hogy a hétköznapokban, a hentesnél, az utcán ő is csak egy átlagos ember szeretne lenni, akár a többiek.
A Wallingford Múzeumban természetesen van Agatha Christie-kiállítás, itt megtekinthetjük az írónő saját leveleit, a házában készült fényképeket és a környékbeliek vele kapcsolatos visszaemlékezéseit.
Agatha Christie - akinek a műveit a Biblia és Shakespeare drámái után világszerte a legnagyobb példányszámban adták ki és vásárolták meg -, utoljára 1974-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a Gyilkosság az Orient expresszen című film bemutatóján, amelyen
egyik legnagyobb rajongója, II. Erzsébet királynő is részt vett.
Agatha és férje a Wallingford szomszédságában lévő Cholsey St. Mary's templomába jártak istentiszteletre, és itt vannak mindketten eltemetve közös sírban, annak ellenére, hogy Max Mallowan az írónő halála után újraházasodott. A templom kertjében a régi fejfák között elhaladva, a templom háta mögött találjuk a sírt, a sírkő előtt virágok jelzik, hogy
milliók kedvence - termékeny és kalandos élete után - itt lelt végső nyughelyre.
Titkok, csodák, harangok: Róma szíve, a Vatikán - Less be Ferenc pápa otthonába!
Minden út Rómába vezet, nagycsütörtökön odamentek a harangok is, a hét dombot belakó Örök Városba, amely háromezer éve hurcolja magával pogány isteneit, fórumait, bazilikáit, reneszánsz, barokk palotáit, az ókori metropoliszt, amelyet minden nép öröknek nevez. Ennek a lüktetően eleven, gyönyörű városnak a szíve, szuggesztív erejű nyugvópontja a Néró egykori féktelen orgiáinak színhelyére épült Vatikán.
Mintegy fél négyzetkilométernyi területével a Vatikán a világ legkisebb nagyhatalma, a pápák lakhelye, a kereszténység központja. Milyen lenne Róma a Vatikán nélkül? Elképzelhetetlen. Mondhatni
egymásnak és egymásból lettek teremtve.
Simont, a Genezáreti-tó halászát, akit Jézus nevezett el Péternek, azaz "kősziklának", ide vezérelte, az akkor még keresztényüldöző császárvárosba. Meghalni és beteljesíteni küldetését: erős sziklára építse fel a keresztény hit egyházát. Péter - aki ugyan előzőleg háromszor is megtagadta Jézust -, teljesítette küldetését.
Ott, ahol Néró cirkuszában meztelen lányok éjszakai orgiái szórakoztatták a felajzott tömeget,
és féktelen tivornyájukat szurokkal bekent keresztények égő fáklyái világították meg, már a 4. században magasba emelkedett az első katedrális.
Hatszáz éve Bernini, az itáliai reneszánsz egyik legnagyobb építőművésze
Caligula arénájának kísérteties helyére álmodta meg a világ legszebb díszterét.
Kétoldalt elhelyezett oszlopsorai - a híres bernini kolonnádok - valósággal átölelik az odaérkezőket, a hajdani arénából megmaradt egyiptomi obeliszk mellett vízoszlop szökik a magasba a
két gyönyörű, barokk kútból.
A szent és a géniusz
Messziről érezni a tér sodrását, ahogy egyre közelebb visz a mind nagyobbnak tűnő épülethez,
a világ egyik legnagyobb székesegyházához, a Szent Péter-bazilikához.
Odaérve megtörik a varázslat: a gigantikus, ridegen reprezentatív épületből hiányzik a tér felemelő, nagy élménye. Inkább tudományos akadémiányak nézném, mint templomnak.
A székesegyház belső csarnoka is akkora, hogy megsemmisülök benne. Hangyává zsugorít. De attól, amit fölöttem látok, eláll a lélegzetem:
Michelangelo páros oszlopokkal ékesített, ezüstösen fénylő kupolája igazi csoda.
Ki hinné, hogy 72 évesen vágott bele élete első - és egyben utolsó - építészeti alkotásába, amely a kereszténység és Róma jelképeként emelkedik ki a hét dombon szétszóródó épülethalmazok közül.
A bazilika Piétàja a templom féltett kincse: Michelangelo mindössze 24 évesen csiszolta remekbe a kőbe zárt fájdalmat, amely egy francia bíboros megrendelésére készült, és csak később került a Vatikánba. Golyóálló üvegfal védi a
halott fiát ölében tartó Madonnát,
mióta barbár merényletet kíséreltek meg ellene.
És amikor Michelangelo ecsetre cserélte a vésőjét, hogy kifesse a Sixtus-kápolnát, akkor valami olyasmit művelt, amit se előtte, se utána senki.
A Vatikán géniusza volt,
mítosza a szentekével vetekszik, már a bejáratot őrző svájci gárdisták látványos öltözékének tervezését is neki tulajdonítják. Talán nem alaptalanul.
Amíg Michelangelo művészete beragyogja, Szent Péter földi maradványainak holléte misztikus ködbe burkolja a Vatikánt.
Sírjának helyét évezredekig a legnagyobb titokzatosság övezte.
Azután, hogy Néró arénájában fejjel lefelé keresztre feszítették, csak találgatni lehetett, hová temették el. Logikusnak tűnt, hogy közel vértanúhalála színhelyéhez. Erre utalt az is, hogy sírja az ókeresztények zarándokhelyévé vált.
Konstantin császár, aki a 4. században államvallássá nyilvánította a kerszténységet a Római Birodalomban, arra a sírra építtette az első Szent Péter-bazilikát, mintegy megerősítve a legendát. A lebontott ősi templom helyén,
pontosan a sír fölött épült fel a mostani főoltár, melynél csak a pápa misézhet.
Ám ezután sem szűntek meg a kételyek és a találgatások, míg végül 1968-ban, VI. Pál pápa bejelentette, hogy valóban az apostol földi maradványai nyugszanak az oltár alatt. Addig, a beavatottakon kívül, senki sem láthatta a sírt, azóta viszont látogatható.
Az új bazilika nagyobb helyet foglalt el az elődjénél, ezért a Halottak Városát a felszínről leköltöztették a föld alá. Borzongató hely, de Róma alatt mindenütt rejtőznek kísértetvárosok, lakhelynek berendezett temetők, katakombák. Náhány éve egy parkoló építése közben bukkantak rá egy hatalmas nekropoliszra a Vatikánváros alatt, mára már ezt is megnyitották a látogatók előtt.
Magyar Kápolna az altemplomban
Vatikánváros mindössze egy bazilika és egy udvar a Lateráni Palotával, amelyben nyolc múzeum, több galéria, az Apostoli Könyvtár, a Borgia-lakosztály, Raffaello Stanzái, a Sixtus-kápolna és rengeteg más csoda kínál látnivalót.
Felbecsülhetetlen értékű műkincsek halmozódtak fel a palotában. Amíg például Michelangelo új utakat, új kifejezést keresve megszállottan alkotta vízióit a Sixtus-kápolna falaira, tőle nem messze, kedélyes derűvel festegette
a stanzákat (termeket) a fiatal Raffaello,
akit arra szemeltek ki, hogy letörje az öntörvényű mester befolyását a művészetpártoló II. Gyula pápánál. A fiatal művészből hiányzott ugyan nagy ellenfele belső fűtöttsége, viszont tökéletes biztonsággal alkotott képei lélegzetelállító módon gyönyörködtetnek.
A Szent Péter-bazilika altemplomában találjuk a Magyar Kápolnát, melyet II. János Pál pápa szentelt fel még 1980-ban, annak emlékére, hogy
1000 körül Rómából küldött koronát a magyarok királyának, a mi Istvánunknak, II. Szilveszter pápa.
Amerigo Tot, azaz Tóth Imre szobrász és más kiváló művészek alkotásai ékesítik barátságos kis kápolnánkat.
A világ legkisebb és leggazdagabb állama
Stato della Città del Vaticano - a világ legkisebb állama - mai formájában 1929 óta létezik. Napjainkban a katolikus egyház igazgatási központja, saját diplomáciai képviselettel, postával, vasútállomással, bankkal, újsággal, adóállomással, újabban idegenforgalmi vállalkozásokkal is. Ferenc pápa járult hozzá először, hogy úgynevezett "világi" koncertet rendezzenek - jótékonysági célokra - a Sixtus-kápolnában.
Aki több időt tölt Rómában, sok olyan helyet talál még a Vatikán falain kívül, amelyik a pápai állam tulajdona. A San Pietro In Vincoli-templom (Szent Péter megláncolva), nem az első pápát rejti magában, hanem
Michelangelo hatalmas Mózesét.
Less be Ferenc pápa otthonába!
Ferenc pápa a katolikus egyház feje, ő a 266., aki e tisztséget betölti.
Megválasztásakor - elődeivel és a hagyománnyal ellentétben - nem az Apostoli Palota pápai lakosztályába költözött be, hanem a szerényebbnek nevezett Szent Márta-házat választotta.
Megfogalmazása szerint azért ott rendezkedett be, mert a korábbi pápai lakosztályt túl nagynak és üresnek tartotta. Azt mondta: "olyan mint egy tölcsér, belül tágas, de szűk a bejárata".
A Vatikánváros területén levő Szent Márta-ház szerény épülete ötemeletes:
106 lakosztály, 22 különálló szoba, valamint egy apartman található benne.
A La Repubblica című napliap "spártaian egyszerűnek" nevezte a pápa második emeleti lakhelyét, mely a ház legnagyobb lakosztálya: egy nappaliból és egy hálószobából áll, saját fürdőszobával. A nappaliban egy dívány, fotelek, egy íróasztal és egy kisméretű televízió van. A nagyméretű, nehéz fabútorok többsége régi stílusú. A lakosztályt neonfény világítja meg, és csillogóra fényesítik a parkettát.