Hollywood egyik legzűrösebb szerelmi viszonya vette kezdetét, mikor Vivien Leigh, az ünnepelt sztár - akit Winston Churchill a világ legszebb nőjének nevezett -, találkozott a színészóriás Laurence Olivier-vel. Három nehéz évüket boldognak ígérkező házasság követte volna, ám az álompár legendás szerelme rémálommá vált, mikor férje elől már nem tudta elrejteni azt, amit az egész világ elől titkolt a színésznő. 

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

1937-ben, első közös filmjük, a Tüzek Anglia felett (Fire Over England) forgatásán szerettek egymásba

"Csodálatos, élképzelhetetlen szépség! Felzaklatóan erős vonzerejű nő!" Ezek voltak az első gondolatai Laurence Olivier-nek, amikor megpillantotta Vivien Leigh-t. Ezen a bizonyos első találkozáson a csodálatos, elképzelhetetlen szépség azonban egész másra gondolt: ő lesz a férjem!

Amit pedig a törékeny Vivien Leigh nagyon akart, azt általában meg is szerezte. Például a filmtörténet egyik legáhítottabb női főszerepét, Scarlettet, az Elfújta a szélből, vagy később Blanche-t, A vágy villamosából. Az Olivier-vel tervezett házasságnak viszont komoly akadálya volt: előbb mindkettőjüknek el kellett válnia. Végül mégis egy pár lettek, méghozzá Anglia legszebb házaspárja.

Igazi álompár.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Szenvedélyes viszonyukat három évig titkolták

"Vivien Leigh olyan gyönyörű volt - írta róla egy barátnője hitetlenkedve -, hogy ha lemosta a sminket, még szebb lett." Hibátlan, hófehér bőr, csodálatos haj, ragyogó zöld szem, ellenállhatatlanul felfelé kunkorodó ajakszögletek, graciőz fejtartás. Indiai dajkája szerint azért, mert anyja vajúdás közben végig a Kancsendzöngát nézte, és Indiában úgy tartják, hogy az így született baba tökéletes szépség lesz.

Azért született Dardzsiliningben (1913-ban), mert az apja ott teljesített szolgálatot. Neveltetése már katolikus zárkában zajlott, Angliában, Franciaországban és Ausztriában, kicsi gyerekként előfordult, hogy két évig nem látta a szüleit. Viszont műveltsége, mély és alapos tudása még későbbi

férjét, Olivier-t is lenyűgözte.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Vivien egész életében bizonyítani akarta, hogy méltó a színészóriáshoz

A kislány elég hamar arra jutott, színésznő lesz. Ám a tervek ködbe veszni látszottak, amikor alig 19 évesen férjhez ment egy szép jövő előtt álló angol ügyvédhez, bizonyos Herbert Leigh Holmanhoz. Az otthonteremtés munkálatai csak rövid időre elégítették ki Vivien (akkor még Vivian) ambícióit. Színiiskolába járt, kisebb szerepeket kapott, azokban szépen helyt is állt. Amikor pedig először látta a fiatal Laurence Olivier-t színpadon, kettős érzés kerítette hatalmába:

nemcsak hozzá akart tartozni, de méltóvá is válni hozzá.

Egész pályáját végigkísérte ez az igyekezet. Hiába aratott sikereket filmvásznon, ő színpadon, klasszikus darabokban akarta bizonyítani, hogy egyenrangú partnere Larrynek.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Vivien Leigh filmjei: Elfújta a szél (Oscar-díj), Lady Hamilton, Waterloo Bridge, Cézár és Kleopátra, A vágy villamosa (Oscar-díj)

Scarlett? Akarom!

Laurence Olivier a brit színjátszás talán legnagyobb alakja volt, Shakespeare leghűbb tolmácsolója, színészóriás. A nagy drámákat nemcsak színpadon, de filmeken is eljátszotta, sőt megrendezte. Önéletrajzában leplezetlen őszinteséggel írt első házasságáról, arról, hogy a kedves és bájos Jill Esmondot leginkább azért vette feleségül, hogy

legálisan élvezhesse a testi örömöket.

Vivien Leigh-vel alig valamivel azután ismerkedett meg, hogy megszületett a kisfia, Tarquin. Viviennek is volt egy kislánya, Suzanne, akivel egyébként nem sokat foglalkozott.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Laurence Olivier filmjei: Üvöltő szelek, Lady Hamilton, A Manderley-ház asszonya, V. Henrik, Hamlet (Oscar-díj), III. Richárd, A nagyherceg és a táncosnő, Spartacus, Othello, Angliai csata, Maraton életre-halálra, A híd túl messze van, Lear király, A Bounty

Barátaik nem tudták eldönteni, melyikük szerelmesebb. Nagy szenvedély hajtotta őket egymás felé, ám ezt muszáj volt titkolniuk, mert sem Jill, sem Herbert nem akart válni. Ma már nehéz elképzelni, de

akkoriban a házasságon kívüli viszony nyilvánosságra kerülése még kettétörte egy színész karrierjét.

Nemcsak Angliában, de Hollywoodban is. Amikor Olivier-t Hollywoodba hívtákaz Üvöltő szelek férfi főszerepére, Vivien Leigh Londonban maradt, és szenvedett. 

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Viven Leigh a filmtörténet nagyassznya végletesen szenvedélyes nő volt

Ezidő alatt levelezés útján tartották a kapcsolatot; a három rendkívül intenzív hónap alatt, a két színész több mint 40 levelet címzett egymásnak. A bennük égő tűz egyre jobban és forróbban lángolt, valósággal egymás rögeszméjévé váltak. Az egyik levélben, melyet Laurence Viviennek címzett, a következőképpen vallott az érzéseiről:

„Vadul tomboló vággyal ébredtem, irántad, szerelmem. Istenemre mondom, csakis téged akarlak!”

Egy másik, hasonlóan szenvedélyes levélben, amit ezúttal Vivien írt a szeretőjének, eképpen fogalmazott: „Ha csak a testünkkel szeretnénk egymást, még akkor sem lenne elég belőled. Ennél sokkal jobban szeretlek! A szívem a tiéd.” Ezeket a szavakat persze Olivier sem hagyhatta megválaszolatlanul:

„Minden egyes másodpercben ott vagy a gondolataimban. Nem is éltem addig, míg meg nem ismertelek téged!”

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

„Ha csak a testünkkel szeretnénk egymást, még akkor sem lenne elég belőled"

Egy idő múlva Vivien átkelt az óceánon, méghozzá kettős céllal: egyrészt újra látni akarta a férfit, másrész mániájává vált, hogy neki kell eljátszania Scarlett szerepét az Elfújta a szélben. A filmet már elkezdték forgatni, de női főszereplőt még nem találtak. Vivien az odavezető úton végig a Margaret Mitchell leírta macskás gesztusokat gyakorolta. Angliában addigra már viszonylag ismert színésznőnek számított, de filmfővárosban kockázatos kezdőnek minősült. Ám a producer, David. O. Selznick a bátor döntések embere volt, így Leigh megkapta a szerepet és nem sokkal később

első Oscar-díját.
Plusz a világsikert.

Ám kettőjük összetartozását továbbra is titkolni kellett. Amikor Vivient Olivier kísérte el a film díszbemutatójára, a filmvállalat közleményben tudatta mindenkivel, hogy Mr. Olivier már a Manderley-ház főszerepére készül, ezért tartózkodik Amerikában. És ha már itt van, elkíséri bájos kolléganőjét és honfitársnőjét a premierre. A Manderley-házban amúgy Vivien akarta a női főszerepet, de megtagadták tőle. Némi kárpótlásként nem sokkal később együtt játszhattak a Nelson admirális és Lady Hamilton szerelmét megörökítő filmben.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Az 1941-ben bemutatott filmben Lady Hamiltont Vivien Leigh, Nelson admirálist Laurence Olivier alakította. A filmet Korda Sándor rendezte, zenéjét Rózsa Miklós szerezte

Egyszer fent, egyszer lent

Ha nehezen is, de megtörtént a válás, és alig egy perccel a törvényes várakozási idő letelte után Laurence Olivier és Vivien Leigh házasságot kötött Santa Barbarában 1940-ben. Tanúnak Katherine Hepburnt és Garson Kanint kérték fel

Anglia új álompárja

álomotthont teremtett magának Londontól nyolcvan kilométerre, Buckinghamshire-ben, egy 13. századi épületben. Az együtt töltött idő alatt Olivier-nek már feltűntek az asszony hirtelen kedélyhullámzásai, de annyira szerette őt, hogy inkább elfogadni próbálta, mintsem foglalkozni a problémáikkal. Kezdetben úgy gondolta, Viviennek talán kevesebbet kellene innia.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

A gyönyörű színésznő súlyos gondokkal küzdött

Ám ahogy múlt az idő, egyre súlyosabb dührohamknak volt tanúja, később elszenvedője. Az asszony gyakran fordult férje ellen, lelkileg és testileg is bántalmazta, majd hirtelen zokogva a lábai elé esett és bocsánatért könyörgött. Ez idő tájt jelentkezett Viven első idegösszeomlása is, ezután

egymást követték a hiperaktív időszakok és a depressziós hónapok. 

Kiszámíthatatlan volt a munkában és otthon is. Az egyik leghevesebb összecsapásukra egy ausztráliai turnéjuk alatt került sor. Vivien megmakacsolta magát, és közölte: nem lép fel. Ekkor Olivier megpofozta, majd Vivien is Olivier-t, az asszony szitkozódni kezdett, megátkozta férjét. A turné végére mindketten kimerültek és megbetegedtek.
Nehezítette a dolgot, hogy Vivien rettegett az elmebetegségtől, ezért makacsul ellenállt minden erre irányuló vizsgálatnak. Úgy gondolta, inkább majd pihen, kevesebbet iszik és dohányzik, bármit megtesz.

Leszámítva a nehéz időszakot, Vivien Leigh kedves volt, okos, sőt bölcs, kiváló humorral és meleg szívvel. Odaadó feleség, igazi társ. Aki csak egyszer is járt náluk, a rajongója lett. Nem fogta vissza a férfi karrierjét, inkább ő próbált lépést tartani vele. Sokak szerint Blanche szerepében - A vágy villamosa, Marlon Brandóval - meg is közelítette férje művészetét. Ez a szerep hozta meg neki a második Oscar-díjat.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

A házaspár még boldognak tűnik '52-ben a New York-i öltözőben, miután Vivien átvette második Oscar-díját A vágy villamosa című filmben nyújtott alakításáért

Jó időbe telt, míg kiderült, hogy Vivien mániás depresszióban - ma úgy mondanánk, bipoláris zavarban - szenved. Olivier ezt sokáig nem tudta, ám rémálmaiban gyakran visszatért az az időszak, amikor az asszony Srí Lankán forgatott, ott beleszeretett partnerébe, Peter Finch-be, majd

idegösszeomlással, dührohamok közepette kellett hazaszállítani, fotósok sorfala között. 

És a betegség további kalandokba hajszolta. Amellett, hogy sorra kikezdett akkori kollégáival, még ő maga is halálra rémült, amikor azon kapta magát, hogy el akar csábítani egy taxisofőrt vagy egy kifutófiút. Mindezt már Lady Olivier-ként, hiszen férjét - a legfiatalabb szinészként - lovaggá ütötték.

Az ötvenes években pedig már végig a féltékenység jellemezte kapcsolatukat. Vivien hatalmas patáliát csapott, amikor kiderült, hogy férje Marilyn Monroe-val forgat majd együtt. Próbálta menteni a menthetőt, negyvenedik évében gyermeket akart, ám elvetélt. Mindenesetre hatalmas fegyvertény volt Viven számára, hogy míg férje Monroe-val forgatta A nagyherceg és a táncosnőt, a sajtó róla, az ő váradósságáról írt.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Laurence Olivier és Vivien Leigh, Marilyn Monroe és férje, Arthur Miller társaságában

Amíg élsz, amíg élek

Azonban minden egyes roham lefaragott valamit Vivien személyiségéből. "Már nem az a nő, akibe beleszerettem" - állapította meg férje szomorúan. Laurence Olivier így írt Leighttel kötött házasságáról az önéletrajzában:

„Mialatt a mániás depresszió gonosz és rejtélyes démona megszállva tartotta, halálos szorításában egyre szorosabban zárva karmai közé, mindvégig sikerült megőriznie egyéni higgadtságát, azt a képességet, amivel mindenki elől el tudta rejteni valódi elmeállapotát - engem kivéve. Mert előttem nem lehetett.”

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Olivier minden nehézség ellenére sokáig kitartott Leigh mellett

A férfi egy idő után nem tudott mit kezdeni Vivien gyakori dühkitöréseivel és hangulatváltozásaival, valamint rendszeressé váló kalandjaival, ezért 20 év után máshol kereste a boldogságot.

Néhány futó kaland után a színész talált valakit, akivel el tudta képzelni az életét. A harmadik Mrs. Olivier, Joan Plowright színésznő három gyerekkel, nyugalmas családi élettel és megértéssel ajándékozta meg a színészóriást.

De a válásig még szörnyű dolgok történtek.

Vivien nem akart elválni Laurence-től, hiszti- és dührohamokat rendezett, trükkökkel és ájulós jelenetekkel próbálta érzelmileg zsarolni a férfit, sőt még öngyilkossággal is fenyegetőzött. Leigh egyik dührohama azzal végződött, hogy Olivier, miközben fékezni próbálta, a földre lökte az asszonyt, aki beverte a fejét az ágy sarkába. Amikor pedig levélben kérte Vivient, fejezzék be a közös életet, váljanak el, az asszony sajtónyilatkozatot adott ki, amelyben megnevezte Joan Plowrightot mint házasságuk megrontóját. Ez szokatlan is volt tőle, nem is méltó hozzá. 

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

Álompárból rémálom

Vivien Leigh jobb periódusaiban derekasan küzdött. Dührohamai után bocsánatkérő leveleket írt, olykor elektrosokk-kezelés után állt színpadra, megpróbálta emberileg is, szakmailag is felszínen tartani magát. Bár élete végén ő is új társat talált a színész Jack Merivale személyében, mindenki tudta, hogy 54 éves korában bekövetkezett haláláig Larryt szerette, válásuk után is rendületlenül imádta volt férjét.

Leveleit, a tőle kapott ajándékokat állandóan magánál tartotta, éjjel az ágya mellé tette.

Halálhíre volt férjét a kórházban érte, aki azonnal kikelt az ágyból, és Jackhez sietett, hogy osztozzanak közös gyászukban. „Csak álltam ott bűnbocsánatért imádkozva minden gonoszságért, ami köztünk történt” - írta önéletrajzában a színész, aki akkor is jelen volt, amikor volt felesége hamvait az otthonához közeli tóba szórták az angliai Blackboysban.

Sir Laurence Olivier 22 évvel később, 1989. július 11-én egy izombetegség szövődményében hunyt el, hamvai a londoni Westminster-apátságban nyugszanak. Halálos ágya mellett is őrzött egy fényképet Vivienről, akit ő egész életében csak úgy nevezett: Lady Olivier.

Viven Leigh Laurence Olivier Elfújta a szél A vágy villamosa Lady Hamilton Hamlet Hollywood Boulevard

A filmtörténet két legendája

Forrás:
Darwin Porter, Roy Moseley: Damn You, Scarlett O’Hara, The Private Lives of Vivien Leigh and Laurence Olivier és
Alexander Walker: The Life of Vivien Leigh